• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Ezerkecskék és ezeröcsik

Szerző: Markos Mária
A LADÁSOK ESKÜSZNEK rá, hogy a kockaautóval nincs sok baj, olcsó és használható kocsi. Az ezerkecske, ezerharcsa és ezeröcsi, valamint a kisebb-nagyobb motortestvérek a fiatalság és szépség szláv istennőjéről kapták a Lada nevet. Mára az évtizedeken át tartó, gondos és rendszeres garázstuning egyedi esztétikummal ruházta fel a KGST-országok egykori parasztmercijét. A tapolcai Ladatalálkozón jártunk.

– Szervusz, barátom! Ezerkettes? Nekem is volt! Emlékszel, mi volt a motorháztetőjén? Márlbóró-matrica! Motorikusan semmi baja nem volt annak soha, jó volt a fék is, mindent kibírt. Pisti, mikor festetted le utoljára?

A tapolcai főtéren állunk, az egyik legnépesebb és legvidámabb társaság Horváth István 1973-ban készült Zsiguliját veszi körül. Merthogy a Lada 1976-ig Zsiguli volt, nevét az autót gyártó volgai város Togliatti hegye után kapta. A III. Tapolcai Lada-találkozón Horváth István ezerkettese – vagy ahogy még hívták: ezerkecskéje – a legidősebb: 1973-ban gördült le az autógyár futószalagjáról. A tapolcai nézők zöme nem is élt még akkor. Nekik igazi kuriózum a kádári szocializmus emblematikus autója, a polgári lét, mi több, a jólét illúzióját, a lassú és kiszámítható gyarapodást jelentő négykerekű csodamasina.

– Szia, Pisti, még mindig megvan a Ladád? Hány éves? 

– Istvánt egy derűs helyi asszonyság köszönti csacsogva. 

– Fiatal még: 46. 

– Majdnem annyi ideje ismerjük egymást, amennyi idős a Ladája – a közös emlékek megelevenítésének nincs vége, a hölgy a szóból kifogyhatatlan. – Emlékszel arra, amikor vittem hozzád az enyémet, hogy javítsd ki? 

– Mert legyalultad vele a stoptáblát vagy mit.

De hogy a tapolcai főtéten elhangzó, Pistinek címzett kérdés se maradjon megválaszolatlan: Horváth István legutóbb 11 éve festette le a marsjárókra hajazó, az űrkorszak korában szinte visszafogott eleganciát árasztó kockaautóját. Először meg 1987-ben, amikor totálkárosan vette. Kikasztnizta, édesapjával együtt fényezte, még a motort is megfúrták. Ma még a hétköznapokban is ezt használja, igaz, nem sűrűn – sok ladással ellentétben ugyanis neki nincs másik autója.

– Féltem őt – mondja. – Meg azért szereti a hasát: városban 10-11 litert is megeszik, hosszú távon 7,5- 7,8-at fogyaszt.

És ha azt gondolnánk, hogy egy ilyen veterán korú autó esetében az alkatrészeket ma nehéz beszerezni, a sufnituningon nevelkedett ladások előtt nincsen olyan lelopott dísztárcsa, elvásott üléshuzat, kiégett gyertya vagy rozsdás kipufogócső, amit ne tudnának pótolni, beszerezni. Vagy, ami esetükben teljesen szokványos: elkészíteni. István például korábban vett még két Ladát, egy 1200-est és egy 1500-öst (ezeröcsit), azokat bontotta szét alkatrésznek. Ebbe a muzeális darabba, amivel érkezett, 1500-as műszerfalat tett, került rá tetőablak, új kárpit, szőnyeg díszíti. Nem belevalók, de így szereti. És az ember, ha bármelyik boltba bemegy, ma már akármilyen alkatrészt megrendelhet. Meg egyébként is: István műszerész.

– Azt kérdi, miért Lada? – néz rám. – Mert beleülök, elindítom, és megy. Kényelmes, nem pattog, mint a Suzuki, olcsó a fenntartása. Nem volt karambolom. Kisebb bajságok történtek vele, a fiam meghúzta a jobb oldalát, de javítottam. S hogy kényelmes-e? Nagyon. A ru gózása, az útfekvése. Alkatrészeket persze cseréltem, mindenből újat vettem, a futóművet, gömbfejeket, lengéscsillapítót, csapágyakat. Vigyázok rá, nem gyepálom. Pedig két évig minden héten Veszprémbe mentem vele, asszonyomat vittem kemóra, akkor sok belement.

A ladások esküsznek rá, hogy a motor bőgetve jó. Azóta, hogy Horváth István felújította, nem kellett javítani rajta semmit. A mai találkozó előtti éjszakán ugyan kivaxolta, és elárulja, hogy időnként a kipufogóra tesz fel szelepet. Mert, ahogyan mondja: – Az a jó, ha hangos. A  dudát nem lehet nyomni, azért büntetnek. Ha valakit meglátok az utcán, nyomom a gázt, bőgetem a motort. Arra odafigyelnek.

A ladások esküsznek arra, hogy a szovjet csodát egyszerűbb javítani, mint javíttatni. Ádámék Pápáról érkeztek. A 2105-öst április közepén műszakiztatták. Egykor fehér volt, most fekete, frissen polírozva, kívül-belül zsír új minden, az utolsó csavarig. A család férfi tagjai két évig javítgatták szabadidejükben. Semmi különös, csak érteni kell hozzá. Bár motorikusan megőrizték az 1993-as technológiát, szinte minden mást újra cseréltek. Szebb, mint új korában! S hogy mennyit ér? A családnak ma mindennel együtt 1,2 milliójában van a Lada-érzés – és ebben nincs benne a szabadidő és a szerelés díja, amit maguk végeztek a ráérős félórákban.

De a ladások esküsznek arra is, hogy a parasztmerci olcsó. Varga László 2003-ban vette a Ladát. Ekkor már könnyebben hozzá lehetett férni jobb autókhoz, az emberek várólista nélkül vásárolhattak menő nyugati kocsikat – ám a jó autó akkor is drága volt, meg most is az. Varga László anno 60 ezer forintért vette a Ladát. Most a reális ára: 400-500 ezer körül van. László azt mondja: interneten már 4,5 millióért is látta ezt a típust, igaz, abba csak 7000 kilométert tettek. És talált egy gyártásból megmaradt darabot – Ukrajnában. Null kilométeres, a tulaj 17 millióért árulja. Forintban számolva.

„Szovjetunióban gyártották 1979-ben” – olvasható oroszul, cirill betűkkel Varga László idén harmincéves veterán autóján. Sarlókalapács a dísztárcsában, a motorháztetőn a díszes Lada-logót fújjaforgatja a tavaszi szél a tapolcai laktanya udvarán, ahová időközben átgurult a Vesták, Szamarák, Nivák társaságában. A kalaptartón Szokol rádió, bólogató kutya, a zalaegerszegi férfi vörös pólóján szintén sarló-kalapács hirdeti az CCCP-dicsőséget. A vasesztergályos férfi maga készíti a fém Lada-relikviákat. Autója ennyi idő után megkaphatná az old timer titulust is, a vizsgakövetelmény szerinti alkatrészek eredetiek. De neki nem éri meg. Egy ilyen vizsga belekerül gyönge háromszázezerbe: az autót el kell vinni Budapestre, új forgalmit és új törzskönyvet kell kiváltani. Cserébe ugyan sok kedvezmény jár súlyadóra, parkolás ingyen az ország egész területén, de a zalaegerszegi férfi évente jó, ha 2000 kilométert gurul az autóval. A találkozókra is csak 80-100 km-es körzetben utazik, messzebb már fárasztó.

– Persze fontos az ár, az, hogy olcsón meg lehetett venni, de emellett ez az autó a mi korosztályunknak, a hatvan körülieknek a fiatalságát is jelenti – magyarázza László. – Egyszer Zamárdiban, egy autóstalálkozón odajött hozzám egy idős házaspár. A férfi ránézett az autómra, látta, 1979-ben készült, majd rátette a néni vállára a kezét: „Látod, anyukám, abban az évben vettelek feleségül.” Ráadásul attól is becsesebb, hogy ezekre az autókra valaha öt évet kellett várni. Azt hittük akkor, nekünk az életben nem lesz másik autónk.

Hiába, a nosztalgia erős bilincs. Tán erősebb, mint a hűség. A kettő párban garantáltan a sírig tart. Ez persze nem ad magyarázatot arra, miért vásárol egyre több fiatal kocka Ladát. Ahogyan az a két fiatal srác Zalaszántóról és Kőszegről, akik épp a kerekeket cserélik. Nekik azért jó a Lada-érzés, mert „sportos autót lehet belőle csinálni, többet lehet vele menni keresztben, mint hosszában”. És járgányuk valóban kísértetiesen emlékeztet egy versenyautóra. Utóbb kiderül: az is. A  felragasztott matricák, számok, feliratok haverokból előlépett szponzorok neveit takarják. – Ezt a gumit most elfüstöljük – magyarázzák a kerékcserét. A fiúk ugyanis a nyírádi ralikrossz-versenysorozatra járnak. A drifteléshez hátsókerék-meghajtású kocsik a jók.

A Lada-találkozó szervezője, Szűcs Ricsi is órák óta nyomja a pedálokat. Porzik a bordó Lada körül minden, ahogy kifarol, majd újra erőre kap, a fekete maffiarács alig látszik a hátsó szélvédőn. A gumik csikorognak, a motor bőg, száll a füst mindenfelé az alakulótéren. A sporttársak szotyit köpködve, a motorháztetőnek támaszkodva nézik a show-t. Üdv a nyolcvanas években, aki nem ül be az élményautóba, az időutazás annak is garantált.

Szűcs Ricsi harmadik alkalommal szervezett Lada-fiesztát Tapolcán. Ladáját hét évvel ezelőtt vette meg, ám nem volt pénze, hogy eljárjon találkozókra. Így jött az ötlet, hogy a városszéli éttermük mellé gründol egy találkozót. Már az első jól sikerült, egyből 30 autó jött össze. A másodikra már 55 kocka robogott a Mustang étteremhez, idén pedig bővült az esemény: parádézás a Fő téren és élményautózás a laktanya területén. Ránézésre negyvenen lehetnek.

S ha már annyi szó esett arról, hogy mire esküsznek a ladások, álljon itt még egy: a kocsi jól használható. Nem véletlen, hiszen annak idején a tajgára tervezték, de elment ez az Északi-sarkra is. S hogy menynyit fogyaszt Szűcs Ricsi kocsija?

– Amennyit kér – monda Szűcs Ricsi. – A városban 15 és 25 liter között, éppen ezért nem napi használatos autó, de az ember hétvégén rá tudja fordítani a hobbijára azt a 20-30 km-t, amennyit az élmény kedvéért elvezetget: 200 ezerért vettem, 700 ezret költöttem rá, de még csak a felénél tartok.

– Meg kell hagyni, nagyon ügyes a srác. Jól tolja, kilinccsel előre! – Ribes Attila rendőr alezredessel az élményautózást nézzük és hallgatjuk. A szombathelyi tiszt rendszeres szereplője a veteránautó-találkozónak, általában ő vezeti a magyar rendőrség egyetlen, RB-s rendszámú, állományban álló 1200-asát, korhű ruhában. Ezenkívül magánszemélyeknél van még 5-6 darab rendőrautó az „ezerkecskéből”, de azok nem mehetnek ki az útra, csak ha letakarják a feliratot meg a kék lámpát. – Mi meg nínózhatunk és villoghatunk is! Tudja, mennyire kapóra jött ma? A tapolcai kollégák nem értek rá biztosítani a rendezvényt. Ezzel vezettem fel. Effektív rendőrautó! Igaz, hogy az otthoni Fordomat kényelmesebb vezetni, de ez hangulatosabb.

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELEI

 

Címkék: Riport